Goethe:"A legtöbb, amit gyerekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak"


Intézményünk története

Iskolánk 1948. szeptember 1-én kezdte meg működését. A fogyatékos gyermekek számának emelkedésével szükségesé vált külön iskolát, illetve osztályt létrehozni számukra. Az összevont 1.-2. osztályban 13-13 fő kezdte meg tanulmányait. 
A gyógypedagógiai osztályok a Konstantin téri általános iskola igazgatása alá tartoztak. A Közoktatásügyi Minisztérium 308/1951.sz. levelében értesítette az általános iskloa igazgatóját, hogy az 1951/52-es tanévben újabb gyógypedagógiai osztályt szervez. Egyúttal kéri a gyógypedagógiai osztályok működéséhez szükséges dologi feltételek biztosítását.
A következő években rohamosan emelkedett a gyógypedagógiai oktatásban résztvevők száma, ennek megfelelően a tanulócsoportok száma is nőtt. 1957-ben már négy tanulócsoport működött, melyek összevont osztályokból álltak. A tanulólétszám 72 fő volt.
Az eredetileg két nagy teremből szülők és intézmények segítségével négy kisebb méretű terem készült. A tanítás három tanteremben váltakozva délelőtt és délután folyt.
Az iskola önálló intézmény
A fogyatékosok számának folyamatos növekedése a Pest megyei Tanácsot arra késztette, hogy rendezze az addig általános iskolához csatolt intézmény működését, így 1960-ban önálló intézménnyé vált, melynek hivatalos neve Állami Gyógypedagógiai Iskola. Az iskola ettől kezdve önálló költségvetéssel rendelkezett. A keretet a Városi Számadó Igazgatóság biztosította.
Az iskola életét, fejlődését az önállósulástól lehet számítani. Szakfelügyelői vélemény:
"Az önállósodásra szakmai szempontból, gyógypedagógiai nevelés céljából volt szükség. Azzal, hogy gazdája lett az iskola a váci gyógypedagógiai oktató munkának, hogy a gyógypedagógia érdekében valóban olyan feladatot tűzött ki megoldásul, melyek általános iskola mellett működő gyógypedagógiai osztályok számára elérhetetlenek."
Az emelkedő létszám miatt újabb tantermekre volt szükség. Fejlesztési lehetőségekre az iskola épületén belül nem volt lehetőség. Az 55/1961.sz. felterjesztésben az iskola igazgatója új épületet igényelt. A fejlesztést a Városi Tanács VB Titkársága elutasította. Új osztályok kialakítására egyedüli megoldásként az emeletráépítés mutatkozott. Az 1962-ben benyújtott emeletráépítési kérelmet a Pest megyei Tanács, a Vác Városi Tanács és a Művelődésügyi Minisztérium elfogadta, így 1964 márciusában megindulhattak az iskolabővítéssel kapcsolatos munkálatok. Az addigi három tantermes iskola modern, hat tantermes iskolává alakult. Szertárral, igazgatói irodával, tanárival, melegítő konyhával, emeletenként egy-egy mellékhelyiséggel, valamint egy összkomfortos szolgálati lakással.
                     
Az iskola ünnepélyes átadására 1965 novemberében került sor.
Közben a 160/1963. M.M. utasítás a gyógypedagógiai elnevezést szabályozta. Ennek értelmében iskolánk 1964-től Kisegítő Iskola Vác név alatt szerepelt. 
 Az intézményhez kapcsolódóan 1975. október 1-től a Pest megyei Tanács 22026-4/75.sz. engedélye alapján Beszédjavító Állomás kezdte meg működését. A munkát főállású logopédus végezte, a foglalkozások a Gábor József Általános Iskolában folytak.
Kiemelkedő munkájáért a tantestület 1976-ban, az első 5 éves terv befejezésekor az Oktatási miniszter "Miniszteri Dícséretben" részesítette a tantestület tagjait.
Az 1980/81-es tanévben tíz tanulócsoport és hat napközis csoport elhelyezéséről kellett gondoskodni. A bővítés ismét szükségszerűvé vált.
1981-ben ismét megkezdődtek az átalakítási munkák. A földszint birtokba vételével jól megvilágított, minden igényt kielégítő technikai munkatermet létesítettek. Majd elkészült a lányok számára is a technikai szaktanterem.
Az 1991/92-es tanévebn az iskola feladata (a városban és vonzáskörzetében élő enyhe értelmi fogyatékos gyerekek iskolai nevelése és oktatása) kibővült. A tanulólétszám folyamatosan és egyenletesen nőtt, ugyanakkor emelkedett az imbecillis tanulók száma is, akiknek heti 6 órás korrepetálása jelentős fenntartói hozzájárulást igényelt. E foglalkozási forma megszűnése, erős szülői elvárás következménye lett, hogy 1991 szeptemberében a Zichy utca 18-ban beindult az első foglalkoztató csoport.
Szülői, pedagógiai és nem utolsó sorban társadalmi szükségszerűség következménye, hogy szintén ebben az évben megkezdődött a speciális szakiskolai képzés is. Háztartástan és parkgondozás területén képzi az iskolai tanulmányaikat befejező tanulókat.
Az iskola szakmai megújulása, a profil bővülése következtében a tanulólétszám ugrásszerűen megnőtt.
1991 júniusában az evangélikus egyház visszaigényelte és megkapta a Széchenyi utcai épületet, egyúttal a Zichy utca 16-18 szám alatti volt MHSZ épületet adta "cserébe" iskolai célra.
Az addig komplett iskolaépület helyett egy kisebb alapterületű épület átalakításával oktatási célú helységeket kapott az iskloa.
1993. szeptember 1-től az oktatás itt folyik. Sajnálatos, hogy az átköltözéskor készült háromütemű tervnek csak az első szakasza valósult meg, a második és harmaik ütem - tornaterem és ebédlő kivitelezése elmaradt. Ez a helyzet alapvetően meghatározta az intézmény életét.
1999. szeptember 1-től a megyei koncepciókban megfogalmazottakkal összhangban áttértek a 10 évfolyamos képzésre - megtartva a tanulásban akadályozottak számára a speciális szakiskolai, az értelmileg akadályozottak számára a készségfejlesztő speciális szakiskolai képzést. Az értelmileg és halmozottan sérültek komplex ellátása, fejlesztése érdekében az iskola a speciális oktatási-, képzési módszerek alkalmazásával (dyslexia prevenció, egészségvédelem, ÉKP program) segíti az oktatás eredményességét. A társult fogyatékosság korrekcióját logopédus, gyógytornász, szenzoros integrációs terapeuta, valamint konduktor végzi.
2003-ban az intézmény életében ismét változás állt be. Az Önkormányzat döntése alapján az iskola megyei fenntartásba került és a Cházár András Többcélú Közoktatási Intézmény Tagintézményeként működött tovább. 
2011. július 3-án ünnepélyes keretek között iskolánk felvette Pivár Ignác piarista szerzetes-gyógypedagógus nevét.
A 2014/15-ös tanévben új szakképzés indult iskolánkban, a falusi vendéglátó-képzés, valamint már meghírdetésre került a 2015/16-os tanévben induló család ellátó rész-szakképzés is.
Jelenleg az Alapító Okiratban 240 fős létszámmal maximálták a felvehető tanulók számát. A férőhelyeket általában be is töltjük. Sajnos a tárgyi feltételek nem mindig megfelelőek, de reméljük a jövő jobb feltételeket ígér.
Az iskola fontos feladatának tekinti a sérültek épekhez integrálását, melynek kulcsát a személyiségük komplex fejlesztésében látja. E cél érdekében színházi előadásokat szervezünk, kirándulásaink, táborozásaink az ország megismerésén túl az épekkel való együttélés fontos színterévé váltak.

 



Készíts ingyenes honlapot Webnode